Vajdaság
Alig kezdték építeni, máris megdrágult a Vajdaság mosolya
Betűméret:             

A Vajdaság mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út, ami, ha egyszer elkészül, átszeli majd Vajdaságot, összekötve Nagykikindát Zomborral, a munkálatok megkezdése után nem sokkal, jelentős mértékben megdrágult. Nemkülönben a többi hasonló projektum is.

Az elsődleges számítások helyett a gyorsforgalmi út kiépítése már háromszor annyiba kerül, írja az N1. A munkálatokat a decemberi választások előtt nem sokkal kezdték meg ünnepélyesen, ám az elmúlt nyolc hónapban nem sokat haladt előre. Béregnél volt az ünnepélyes kezdés, de még mindig nem mozdultak el innen.

Márpedig Béregtől Szerbcsernyéig 186 kilométer hosszú az út, és a Vajdaság mosolyának keresztelt szakasznak a 2019-es ígéretek szerint, már kész kellene állnia.

Míg az első számitások szerint a Vajdaság mosolya nevű projektum 450 millióba került volna a szerb államfő bejelentése szerint, már 2 milliárd eurónál tartanak a költségek, ami több mint drága, mondta Danijel Dašić építőmérnök.

"Ha a nemzetközi szabványokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy egy kilométer út 3 millióba kerül. Ami érdekes, mert ha kiszámoljuk, pontosan 450 millióra jön ki, ami az első bejelentett ár volt" - mutatott rá a szakember.

A Vajdaság mosolyával egyébként nemcsak emiatt van gond, hanem megkérdőjelezhető a projektum átláthatósága, és nem tudni pontosan azt sem, hogy milyen hosszú is. A tartományi kormány területrendezési terve szerint ugyanis 164, az államfő szerint viszont 186 kilométer.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A blokádot fenntartó újvidéki egyetemi hallgatók és polgárok egy csoportja tegnap este újabb gyűlést szervezett a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épülete előtt. Az éjszakát teljes egészében ott töltötték, és ma reggelre a főbejáratot blokkolták. Az épület előtt rendőrség áll.
2025. ÁPRILIS 16.
[ 9:20 ]
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött frontálisan Dunacséb (Čelarevo) bejáratánál, a Škoda sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette. A közlekedési baleset körülbelül 17 órakor történt, és az első információk szerint a teherautó sofőrje elaludt a volánnál, más hírek szerint a személyautó...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 19:12 ]
Az újvidéki egyetemi karokat blokád alatt tartó diákok ma felhívták társaikat és az újvidéki polgárokat, hogy gyűljenek össze a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épülete előtt, ahol élő közvetítésben sugározzák majd a strasbourgi kerékpárosok fogadását, írja a FoNet A gyülekező 18 órakor lesz az RTV...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 17:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó