Vajdaság
Vasárnap Szent István és az Újkenyér ünnepe Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Magyarkanizsa egyik legszebb és legnagyobb ünnepe minden évben a Szent István-nap és Újkenyér-ünnep, amelyet minden évben az augusztus 20-a előtti vagy utáni hétvégén tartanak meg az önkormányzat szervezésében.

Idén augusztus 18-án, vasárnap várják majd a polgárokat a Tisza-parti kisváros főterére. Most is több koncertet hallgathatnak meg az ünneplők, lesz kézműves vásár, vidámpark, számos gyermekfoglalkozás. A programokat Vranić Váradi Lívia ismertette egy önkormányzati sajtótájékoztatón.

A rendezvény valójában már szombat este megkezdődik Mezei Erzsébet zentai képzőművész önálló tárlatával, aki nemezalkotásait mutatja majd be. A tárlatmegnyitó szombaton 19 órakor kezdődik a Dobó Tihamér Képtárban.

Hivatalos programok

A hivatalos programok vasárnap délelőtt kezdődnek. 8.30 órakor katolikus szentmise lesz a Szent Őrangyalok-templomban, amelyen részt vesznek a község vezetői is, majd 9.45 órakor a pravoszláv Szent Mihály Arkangyal-templomba vonulnak át, ahol szintén kenyérszentelést tartanak.

A szórakoztató programok 16 órakor indulnak, közben 18.45 órakor megtartják a Legszebb kenyér verseny díjkiosztóját, valamint a képzőművészeti verseny eredményhirdetőjét.

19.20 órakor megszentelik az új búzából sütött kenyeret, amit utána Fejsztámer Róbert polgármester ünnepélyesen megszeg és alkalmi beszédét is elmondja. Ezután folytatódik a szórakoztató program, amit 22.30-kor tűzijáték zár.

Koncertek

18.00 órakor kezdődik Feke Pál koncertje, aki Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze. Több mint hetven musical és rockopera főszerepét játszotta már el. Országos ismertséget az István, a király című rockopera címszerepével nyerte el 2008-ban. Magyarország számos szakmai és közönségdíját magáénak tudhatja. Feke Pál Magyarkanizsára az István, a király rockoperából hoz dalokat, de elhangzik még Máté Péter és Zorán egy-egy dala is.

18.50 órakor kezdődik a debreceni Kelet Brass Band színpadon kívüli show-ja. Az együttes saját dalain kívül, örökzöldeket és mai modern slágereket szólaltat meg különleges hangszereiken. Ezeket az átiratokat olyan sajátos és egyedi köntösbe öltöztetik, ami felejthetetlen élményt nyújt a hallgatóságnak. A hét főből álló formáció több országos és nemzetközi utcazene verseny első helyezését és közönségdíját tudhatja magáénak.

20.30 órakor kezdődik a nagykoncert, a Vegas Show Band fellépése. Magyarország legkeresettebb partizenekara a Vegas Show Band. Az általuk megszólaltatott dalokat az eredetihez közel azonos hangzásban élheti át a közönség, de nemcsak a jól ismert slágereket játsszák, hanem a mai slágerlisták élén taroló dalok közül is jónéhányat.

Gyermekprogramok

Ezúttal sem marad el a gyermekkoncert 17.00 órakor kezdődik a Buborék zenekar fellépése. A csapat interaktív koncertshow-t hoz Magyarkanizsára, amelynek keretében még a felnőtt közönség számára is lesz feladat, így tehát a koncert minden korosztálynak élményt jelent. A jó zenén kívül millió buborékkal is meglepik a gyerekeket, és a koncertre ellátogat egy igazán nagy buborék is: Buborék Berci, aki alig várja, hogy próbára tegye a gyerekeket.

A gyermekprogramok egyébként már majd 16.00 órakor megkezdődnek és 19.00 óráig tartanak Miénk a park! címmel. A kézműves foglalkozásokat a kisparkban a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény, az oromi Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesülete és az Ősök Hangja civilszervezet közreműködésével szervezik.

16.00 órakor kezdődik a kaposvári Bábszíntér Vitéz László és az elátkozott malom című egyórás vásári bábjátéka. A molnármester malmát megszállják az ördögök és a szellemek. Nem engedik megőrölni az emberek búzáját, de ekkor színre lép Vitéz László. Sziporkázó, életvidám, kesztyűs bábjáték ez, amelyet vásári mutatványok előznek meg Pályi János előadásában.

A legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők. 18.00 és 18.30 óra között ringató foglalkozást tart Hardi Klemm Katalin.

Fontos tudnivalók

A szervezők felhívják az autóval közlekedők figyelmét, hogy a városháza előtti szakaszon és a Testvériség-egység utcától egészen a Jovan Jovanović Zmaj utcáig forgalomkorlátozás lesz érvényben, mégpedig vasárnap, a rendezvény napján hajnali 5 órától, hétfő hajnali 5 óráig.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

49 fiatal diplomahonosítását támogatta idén a Magyar Nemzeti Tanács. Az utófinanszírozás alapú pályázat 2024. április 5-étől 2024. június 28-áig volt elérhető, a szerződéseket pedig ma írták alá Szabadkán, a testület székházában. Az újabb pályázati kör szeptember végén várható. Az MNT idén 1.061.980 dinárt...
2024. SZEPTEMBER 9.
[ 16:26 ]
Az elmúlt hétvégén változatos, színes programok várták az érdeklődőket a Bácsfeketehegyi Szüreti Napokon. A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület tagjai a piactéren összesereglett érdeklődőket táncra csábították. Pénteken a Borutcában Szőlész- és Borásztalálkozót szerveztek. Szombaton...
2024. SZEPTEMBER 9.
[ 16:03 ]
Két új pályázatot hirdetett meg a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság a közlekedési infrastruktúra, a vízellátás és vízvédelem területén készülő projektumok finanszírozására és társfinanszírozására összesen 1,35 milliárd dinár értékben - írja a 021.rs hírportál. Vajdaság területén található helyi...
2024. SZEPTEMBER 9.
[ 13:06 ]
Beolvasás folyamatban