Kinevezte két új segédjét Milan Đurić újvidéki polgármester. Egyikük, Madarász Áron a VMSZ soraiból érkezik.
Madarász szociológus, 1980-ban született Újvidéken. Korábban a helyi Mozaik TV-ben dolgozott, ahol a magyar nyelvű tájékoztatási műsorok szerkesztője volt.
2016-tól a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságon a civilek számára kiírt pályázatok lebonyolításával volt megbízva. A Korrupciómegelőzési Ügynökségnek leadott 2021. évi jelentése szerint a Forum kiadóház felügyelő bizottságának a tagja, szúrta ki a 021.
Életrajzában kiemeli, hogy különböző tanfolyamokon, szemináriumokon vett részt a nemek közötti egyenlőség, a kisebbségi csoportok tagjainak jogainak védelme és az európai integráció témakörében.
A polgármester másik helyettese a Szerb Haladó Párt soraiból került ki. Ő Maja Čeremidžić Šainović, aki Szarajevóban született és az újvidéki Bölcsészettudományi Karon szerb nyelv és irodalom szakon diplomált. Čeremidžić Šainović 2012 óta az önkormányzatnál van munkaviszonyban.
Madarász és Čeremidžić Šainović a távozó korábbi polgármester segédeket, a SNS soraiból választott Stanko Ljubičićet és a VMSZ-t képviselő Basnec Igort váltja. Ez utóbbi a negyberuházásokért felelős minisztérium államtitkára lesz.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!