Szociálisvédelmi Központotot hoznak létre Temerinben – erről döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén.
A központ napközis ellátást nyújt majd a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára, védett körülmények közötti szociális lakhatást biztosít, valamint otthoni segítségnyújtást is végeznek majd, továbbá személyi kísérőket fog biztosítani a gyermekek számára, tanácsadó-terápiás és szociálisan edukatív szolgáltatásokat szervez, valamint anyagi segítséget és támogatást, szociális-egészségügyi szolgáltatásokat és egyéb szociális védelmi szolgáltatásokat nyújt.
Az ellátásokra jogosultak kiválasztásáért a község Szociális Központja lesz felelős hivatalból vagy kérésre.
A központ alapítására az önkormányzat összesen mintegy 585 ezer dinárt fog befektetni.
A tevékenységek finanszírozására az önkormányzat költségvetéséből, a köztársasági és tartományi költségvetésből, valamint adományozóktól, projektekből és más forrásokból származó eszközök állnak rendelkezésre.
A központ igazgatójának kinevezéséig, a megbízott igazgató Tamara Vasiljević temerini jogász lesz, megbízatása legfeljebb egy évre szól.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!