Az idén második alkalommal megrendezett oktatási kiállításon mintegy 1100 diák vett részt Vajdaság minden szegletéből, hogy a tanulók megismerkedhessenek továbbtanulási lehetőségeikkel.
A csütörtöki rendezvényen 1200 tanuló és kísérő tanár 30 olyan középiskola kínálatáról szerezhetett információkat, ahol magyar nyelven is továbbtanulhatnak az általános iskolák végzős diákjai.
A rendezvényre többek között Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is ellátogatott, aki az újságíróknak elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt feladatként tekint a továbbtanulás támogatására, így az idei évtől minden magyar nyelven tanuló, elsős középiskolást 5000 dináros egyszeri támogatásban részesít.
Az MNT elnöke egyben abbeli örömének is hangot adott, hogy az idén meg tudták szervezni ezt a rendezvényt és a jelenlévő diákok, a szülők, a tanárok és mindenki figyelmét fel tudták hívni arra, hogy mennyire fontos időszak előtt állnak a gyermekek és rámutatott, hogy az oktatási minisztériummal és a tartományi oktatási titkársággal együttműködve a Magyar Nemzeti Tanács mindent meg tud tenni annak érdekében, hogy magyar nyelven minél több szak meg tud nyílni, ahogyan az az elmúlt időszakban is történt.
- Arra próbáljuk meg felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy mennyire fontos a továbbtanulás, illetve az anyanyelven való továbbtanulás is – mondta az MNT elnöke.
Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke a zentai rendezvény fontosságát ecsetelve kiemelte, hogy a diákok láthatják, különösebb megerőltetés nélkül, határon való órákon keresztül tartó várakozás nélkül is kitűnő iskolákba tudnak beiratkozni.
Jerasz Anikó, oktatási államtitkár szerint a rendezvény egy iránytűt ad a diákok kezébe, amellyel 30 kiállítóhelyet tudnak bejárni és gyakorlatilag teljes középiskolai hálózatot tudták ma a diákok egy helyen látni és megismerni.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!