A Cserepes és Bácsgyulafalva közötti útszakasz erősen felújításra szorul. Míg Topolya és Bácskossuthfalva között felújított úton közlekedhetnek az autósok, addig, ha Cserepesnél Zombor felé veszik az irányt, Bácsgyulafalváig kátyú kátyút követ. A település Kerény felőli kijáratától ismét felújították már az utat, egészen Zomborig. Most végre megkezdődött a Bácsgyulafalva-Cserepes közötti útszakasz felújítása Felsőroglaticáig.
A hírt ma Facebook bejegyzésében dr. Pásztor Bálint is megerősítette.
Hozzáteszi, az ellenzéki sajtó ugyan azt írta, hogy az út már régebben elkészült és ezért hiba, hogy része a legújabb koalíciós szerződésnek, de ez, mint a VMSZ elnöke írta, nem volt igaz.
"Ezúttal sem jött össze a nagy leleplezés", olvasható a politikus posztjában. Azt írja továbbá, hogy 2023-ban megújult a Kerény-Bácsgyulafalva közötti 6,58 kilométeres szakasz, a Cserepesig fennmaradó 16,53 kilométerből pedig most 5,8 kilométer újul meg.
Bácsgyulafalva település területén az aszfaltburkolat cseréje történik 1,1 kilométeren, a településen kívüli szakaszon pedig 6,5 méterre szélesítik az utat, 4,7 kilométer hosszúságban - részletezte a párt elnöke.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!