Elégedetlen gazdák hétfőn délben traktoraikkal eltorlaszolták a Szabadka és Nagyfény közötti körforgalmat. A tiltakozók 14 órakor egy órára feloldják a blokádot, majd 18 óráig folytatják. Ez a körforgalom egyébként a Szabadkát Topolyával, illetve a kelebiai határátkelőt az autópályával összekötő utak kereszteződésében van.
Azt követelik a kormánytól, hogy a mezőgazdasági hitelekre kapjanak moratóriumot, akárcsak a koronavírus-járvány idején, hektáronként 17.000 dináros támogatást követelnek a tanúsítvánnyal rendelkező vetőmagért, annak eredetének igazolása nélkül, az üzemanyagra kirótt jövedéki adó eltörlését a jövő évtől, valamint a piac és a gabonabörze egyesítését.
„Csak az a kérésünk, hogy azt a 17 ezret közvetlenül fizessék ki, indoklás nélkül erre az évre, mivel hamarosan itt az év vége, kezdődik a következő agrárgazdasági év és még nem kaptuk meg, ezért az a kérésünk, hogy ezen változtassanak, úgy, hogy közvetlenül nekünk fizetik ki. Nem rendezték a piacot. Azt mondták egy év múlva rendezik a piacot. Négyből három gyűlésünk volt, és semmi nem változott. Azt a tőzsdét nagyon fontos szabályozni, ahogy az Európai Unió országaiban is”, nyilatkozta a Pannon RTV-nek Marko Gabrić, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke.
Körülbelül 70 gazda érkezett a tiltakozásra, közülük mintegy 50-en traktorral, 20-an pedig autóval – jelentette a helyszínről az N1 riportere. A tiltakozók csak a mentőautókat engedik át. 24 órás határidőt adtak a szerb kormánynak, hogy választ adjon követeléseikre. Ha holnapig nem kapják meg, folytatódnak a tiltakozások és a blokádok.
Az egyik érdekvédő megkérdezte, hogyan lehet a csúcsfegyverekre píz, a túlélni akaró földműveseknek a kisegítésre), meg nincs több ( ha terem akkor jövőre a saját családjaikon kívül jut a Államnak is*többszörösen adókon keresztül). Szóval, ennyi píz van, a parasztok érjék be! Mivel nem értek hozzá, csak azt látom, a prioritás listán alacsonyabban vannak. Értem akkor Valaki elemi csapást áthidaló pízt átcsoportosította. A Valakit meg odaválasztották (hát akkor parasztok,….)!
Nehéz talpon maradni A szabatkai y elágazás mellé le lehet állni .Beográdban hova lehet leállni az ut mellé felirják a rendszertáblát és drakoi büntetés a vége.Háy elefánt jutott át a Kárpátokon Spartakuszi lázadásban .Jozsef Attila utolso verszakasz (tiszta szivel ) .Azért ki ell állni magunkért mint földmüvesek is.Talán ha nem vetettem volna be a egyes területeket ujra parlagon hagytam volna kevesebb veszteségem lett volna ,de akkor meg megbüntettek volna
Kire is szavaztak a termelők is? Ideje lenne felfogni józan paraszti ésszel, hogy a kormányra és a politikusokra NEM lehet számítani, tehát a megélhetéshez és a túléléshez más irányt kell választani. Összefogással és szemléletváltással csodákat lehetne véghez vinni, de ehhez nem adok ötleteket. Akiket évtizedek óta átvert a kormány (minden kormány), azok meg is érdemlik, ha már hagyják magukat. Télen leülni gondolkodni és összefogni...van megoldás, csak elő kell venni a józan paraszti gondolkodást.
Tisztelt gazdák,mikor siettek például a buzát átadni,mi sem akadályoztunk ebben benneteket,tehát ugyanez elvárható forditva is.Ha tüntetni akartok,célszerű lenne ezt Beograd központjában megtenni,különben a kutyát sem érdekli,a hatalom -akikre ti is szavaztatok- röhög a markába. De azért sok szerencsét kivánok.
Kérdezzük meg 95 éves " Pista " bácsit, hogy mekkora támogatást kapott fiatalkorában a földjei után...
Hat nem a Vucic Magyar Szovetsege is valasztotta Martinovicot mezogazdasagi miniszterenk aki a tej arat sem tudja???
Igen nehéz helyzetben vanak az Észak vajdasági termelők.Talán a kormány sem akar ojyat támogani ami nem jöövedlmezö viz esöniány miatt.Amennyire csak lehet lecsünketsük a bafktetéseket a jobb kilátás reményében .