Vajdaság
A vajdasági horvátok támogatják az EP új szerbiai jelentéstevőjének személyét
Betűméret:             

A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) szerdán közleményben tájékoztatott arról, miszerint a párt támogatja az EP új, horvát jelentéstevőjének kinevezését.

"Tonino Picula, az új szerbiai jelentéstevő az Európai Parlamentben, felelősségteljesen fogja ellátni feladatát, és hozzájárul Szerbia európai integrációjának felgyorsításához", írják közleményükben. Emellett hangsúlyozták, hogy a szerbiai közvéleményben és médiában elterjedt negatív előítéletek a horvátokkal szemben nem fognak hatással lenni Picula munkájára.

A DSHV közleményében kiemelte, hogy Szerbia európai útjának továbbra is egyértelműen a jogállamiság, a demokratikus intézmények megerősítése és az emberi és kisebbségi jogok védelme felé kell irányulnia, amit mindig pozitívan fognak értékelni.

Tonino Picula, aki a szociáldemokraták soraiból érkezik és hosszú, gazdag politikai tapasztalattal rendelkezik, jelentős szerepet fog játszani az Európai Unió Szerbiával kapcsolatos politikájának alakításában – vélekedett a DSHV.

A DSHV üdvözöl minden kezdeményezést, amely erősíti a szerbiai horvátok helyzetét, történjék az az európai integrációs intézményi keretek vagy a Szerbia és Horvátország közötti kétoldalú kapcsolatok révén.

Kiemelt fontosságú, hogy Szerbia folytassa az összes szükséges társadalmi reform végrehajtását, különösen azokat, amelyek biztosítják a kisebbségi közösségek, köztük a szerbiai horvát közösség tartós intézményi védelmét – hangsúlyozta a DSHV a FoNet híre szerint.

Érdemes megjegyezni, hogy a szerb kormány nem volt maradéktalanul elégedett Picula kinevezésével, ugyanakkor a DSHV-nek van egy minisztere a szerb kormányban, Tomislav Žigmanov, aki az emberi és kisebbségi jogokért, valamint a társadalmi párbeszédért felelős tárcavezető.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Száz napja nevezték ki az önkormányzati tisztségviselőket, így az elmúlt 100 nap munkáját értékelte Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere. Az önkormányzat épületében tegnap megtartott sajtótájékoztatón az elmúlt időszak történéseiről és a jövőbeli tervekről is szó esett. A polgármester...
2024. OKTÓBER 23.
[ 12:17 ]
Magyarkanizsán július 10-én alakult meg az új összetételű községi képviselő-testület. Az elmúlt 100 nap munkájáról Fejsztámer Róbert polgármester adott összefoglalót szerdai sajtótájékoztatóján a községi tanács tagjainak jelenlétében. A sikeres pályázatokról, fejlesztésekről szólt, illetve több rendezvényről...
2024. OKTÓBER 23.
[ 11:56 ]
Novembertől bevezetik a kétkukás rendszert Topolyán. Az önkormányzat a Komgrad Közvállalattal közösen szervezi meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az újrahasznosítható hulladék begyűjtésére szolgáló kék kukák kiosztása folyamatban van. November 4-én megkezdik a szelektív hulladékgyűjtést. A Komgrad Kommunális...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban