Vajdaság
Topolya: Az önkormányzat célja az életminőség javítása
Betűméret:             

Száz napja nevezték ki az önkormányzati tisztségviselőket, így az elmúlt 100 nap munkáját értékelte Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere. Az önkormányzat épületében tegnap megtartott sajtótájékoztatón az elmúlt időszak történéseiről és a jövőbeli tervekről is szó esett.

A polgármester beszámolójában elmondta, a fő cél, hogy jobb életkörülményeket teremtsenek Topolya község minden polgárának. Emellett nagyon fontosnak tartja a már megkezdett projektumok befejezését, elsősorban a hotel és a városi medence kiépítését.

Az önkormányzat kiemelt célja a családok és azon belül a diákok támogatása is. Az idén első alkalommal részesültek egyszeri, 8000 dináros támogatásban az általános és középiskolába induló elsősök. A környékbeli diákok útiköltségre, a felsőoktatásban részt vevők pedig ösztöndíjra pályázhattak. Szeretnék biztonságosabbá tenni a közlekedést. Átadtak 81 biztonsági autósülést, az idén másodszor hirdették meg a pályázatunkat. Az a cél, hogy a kisgyermekes családoknak még biztonságosabbá tegyék a részvételt a közlekedésben. A tartományi közlekedési titkársággal közösen ebben az évben első alkalommal fényvisszaverő biztonsági mellényeket adtak át minden elsős számára. Két új csoportszobát alakítottak ki és szereltünk fel a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben. Ezzel további 50 kisgyermek számára biztosítja az ellátást az óvoda központi épületében.

A gazdaság és a turizmus fejlesztése is rendkívül fontos szempont Topolya Község Önkormányzata számára. Minden esztendőben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapon keresztül támogatják a mezőgazdasági termelőket. A pályázat most is nyitott. Azt is bejelentette, hogy aláírtak egy adásvételi szerződést a Soplast nevű portugál céggel. Két parcellát vásároltak meg az ipari parkban. A szerződés összege mintegy 20 millió dinár, a terveik szerint a következő év első negyedévében szeretnénk megkezdeni a gyárcsarnok kiépítését. Ennek köszönhetően 60 új munkahely létesül. A cég autóalkatrészek gyártásával foglalkozik.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyarkanizsán július 10-én alakult meg az új összetételű községi képviselő-testület. Az elmúlt 100 nap munkájáról Fejsztámer Róbert polgármester adott összefoglalót szerdai sajtótájékoztatóján a községi tanács tagjainak jelenlétében. A sikeres pályázatokról, fejlesztésekről szólt, illetve több rendezvényről...
2024. OKTÓBER 23.
[ 11:56 ]
A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) szerdán közleményben tájékoztatott arról, miszerint a párt támogatja az EP új, horvát jelentéstevőjének kinevezését. "Tonino Picula, az új szerbiai jelentéstevő az Európai Parlamentben, felelősségteljesen fogja ellátni feladatát, és hozzájárul Szerbia európai...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:46 ]
Novembertől bevezetik a kétkukás rendszert Topolyán. Az önkormányzat a Komgrad Közvállalattal közösen szervezi meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az újrahasznosítható hulladék begyűjtésére szolgáló kék kukák kiosztása folyamatban van. November 4-én megkezdik a szelektív hulladékgyűjtést. A Komgrad Kommunális...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban