Vajdaság
Az elszántságból és összefogásból eredő erőt mutatta meg ´56
Betűméret:             

Lobogó jegények címmel tartotta meg szerda este a Vajdasági Magyar Szövetség 1956-os megemlékezését Szabadkán a Jadran színpadon a forradalom kitörésének 68. évfordulóján. Az alkalmi ünnepség szónoka Barthel-Rúzsa Zsolt, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkára, valamint dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke volt.

„Milyen világ volt az, amelyben létezhetett egy felső, a kommunista elit uralta világ és egy másik alsó, a másként gondolkodókat megsemmisítő, börtönökből és munkatáborokból álló világ! Ezt az állapotot ép lelkű és épeszű emberek nem viselhették el. Ugyanis egy ilyen rendszer csak akkor tartható fenn, ha a benne élőket megtörik, tartásukat elveszik, és szabadságharcukat megfojtják a mindennapos félelemmel. Ám amikor a félelemkeltés nem működik, akkor az emberi lélek szabadság utáni vágya a lázadásba utazva fordul át. Jelezvén, hogy bármi áron, akár az élete árán is megszabadul az elnyomástól. Mi magyarok ezt az utat választottuk 1956-ban, vállalván az összecsapást az akkori világ egyik legerősebb haderejével” - kezdte beszédét Barthel-Rúzsa Zsolt.

Beszédében kitért a kommunista terror kegyetlenségére, felidézve a 2022-ben elhunyt Wittner Mária az 56-os forradalom ikonikus alakját.

„Minden szempontból hős volt, harcolt, sebesülteket ápolt, ő maga is megsebesült, majd a siralomház tette próbára, de a börtön se törte meg. Elviselte a Kádár-rendszer megaláztatásait. Nem törődött ezekkel. Csak egy dolog lebegett a szeme előtt, hogy ´56 élő lelkiismerete legyen. De ezt nem magáért tette, hanem mártírhalált hajtakért. Emlékeztetve bennünket is a kötelezettségünkre, a szabadság iránti elkötelezettségünkre.”

Hozzátette, a történelem az elmúlt időszak békeidejében nagy lehetőséget adott Európának és benne a biztonságos és fenntartható fejlődésre, de ezzel az Európai Unió vezetése nem tudott élni. Kiemelte, hogy változásra van szükség, hogy az Európai Unió újra gazdaságilag erős és biztonságos hellyé váljon, amelyben minden európai országnak, így Szerbiának és benne a magyar közösségnek is helye van.

Magyarország Honvédelmi Minisztériumának államtitkára beszédét Albert Camus gondolataival zárta.

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elmúlnia, és ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha, és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták. Dicsőség a hősöknek!”

Dr. Pásztor István, a VMSZ elnöke a múlt és jelen történéseit foglalta össze beszédében.

„Az 1956 hőseire nagy tisztelettel és hálával emlékezik e napokban minden magyar, bárhol is él a világon. Azokra, akik megelégelték az értelmetlen ostoba ideológia minden igaz emberi értékét megalázó kényszerét, és volt bátorságuk azt mondani, hogy elég. Akik méltó utódai voltak 1848-49 eszméjének, és a magyar nemzet minden idegen befolyás elleni küzdelmének, akik az életüknél is többre becsülték a szabadságot.”

Ezt követően pedig Pásztor Istvánra emlékezett a párt elnöke.

„Embert próbáló feladatból nekünk is kijutott az elmúlt közel 360 napban. A VMSZ elvesztette elnökét a kétszintű parlamenti választások kiírása előtt két nappal. A közösség viszont összefogott, és a VMSZ teljes erőbevetéssel küzdött a közismerten a legkevésbé sem nekünk kedvező körülmények közepette. A tavaly decemberi, majd a júniusi választások alkalmával megerősítettük felhatalmazásunkat és jelenlétünket országos tartományi és önkormányzati szinten is, mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalomban. És európai parlamenti képviselőnk is van, szavazatainkkal pedig jelentős mértékben járultunk hozzá a Fidesz–KDNP sikeréhez. Az elmúlt időszakban megerősítettük a belgrádi és a budapesti szövetséget is. Utóbbi eredményeként meghirdethettük a gazdaságfejlesztési program újabb pályázati fordulóit a harmadik éve dúló háború okozta gazdasági válság ellenére is. Fél év alatt 1080 támogatottat jelent ez, 12,5 millió euró értékben. Köszönöm Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ezt, és azt is, hogy a határátlépésre vonatkozó kérésünk ügyében is intézkedett. A Horgos 2, Röszke 2 közúti határátkelő hosszabbított munkaidővel 4 és 23 óra között üzemel az ingázók kérésére, és kormányhatározatok születtek a határátkelők határrendészeti állományának bővítéséről meg a szükséges technikai eszközök biztosításáról. Az egységes nemzetpolitikai intézkedésekről folyamatosan egyeztetünk Magyarország kormányában. A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a támogatási rendszer, az oktatás, a kultúra, a média, az örökségvédelem területén biztosított és rendszerszintű. Ennek eredményei minden településünkön kézzel foghatók, óvodák, iskolák, művelődési házak, templomok újulnak meg, és folyamatban van a vajdasági magyar közösség kiemelt intézménye, a 80 éves Magyar Szó épületének felújítása és új tartalmakkal történő gazdagítás” - ismertette a VMSZ elért sikereit dr. Pásztor Bálint.

Hozzátette, hogy Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel szintén megerősítették, hogy folytatják az együttműködést minden hatalmi szinten.

„A Szerb Haladó Párttal szeptember 13-án immár negyedik koalíciós szerződésünket írtuk alá, ami azt jelenti, hogy a VMSZ prioritásai a Szerb Köztársaság kormányprogramjának részét képezik. Azóta már több beruházás megvalósítása folyamatban is van. A Szabadka, Szeged közötti vasúti forgalmat újraindítottuk, a Belgrád - Budapest gyorsvasút szerbiai szakasza november 24-én kerül átadásra, és további vasúti és közúti infrastrukturális beruházások szerepelnek a megállapodásban. Mindez átalakítja a szülőföldünk által kínált lehetőségrendszert. Elértük, hogy 15-nél alacsonyabb létszám esetén is megnyílik a magyar tagozat az iskolákban, és évről évre fejlesztjük közoktatási intézményeinket az épületek felújításával és az oktatási feltételek korszerűsítésével. A vajdasági felsőoktatási intézményekkel, ahol magyar nyelven vagy magyar nyelven is megvalósul a hallgatók képzése tárgyalásokat folytatunk a versenyképes tudás megszerzésének színvonalas biztosítására. A vajdasági magyar fiatalok szülőföldön való maradása vagy hazatérése a vajdasági magyar közösség életlépességének feltétele. Minden, amit ennek érdekében megtehetünk, megteszünk, és mindez a VMSZ számára a prioritások priorotása” - zárta beszédét a VMSZ elnöke.

Az ünnepi beszédek után alkalmi műsor következett, Lobogó jegények címmel, Ralbovszki Csaba rendezésében.

A szabadkai megemlékezés előtt koszorúzási ünnepséget tartottak a palicsi Nagyparkban, az 56-os menekültszállás helyén álló emlékműnél. A koszorúkat politikai és civil szervezetek, valamint vajdasági intézmények képviselői helyezték el.

Fehér Szilvia
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyarkanizsán július 10-én alakult meg az új összetételű községi képviselő-testület. Az elmúlt 100 nap munkájáról Fejsztámer Róbert polgármester adott összefoglalót szerdai sajtótájékoztatóján a községi tanács tagjainak jelenlétében. A sikeres pályázatokról, fejlesztésekről szólt, illetve több rendezvényről...
2024. OKTÓBER 23.
[ 11:56 ]
A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) szerdán közleményben tájékoztatott arról, miszerint a párt támogatja az EP új, horvát jelentéstevőjének kinevezését. "Tonino Picula, az új szerbiai jelentéstevő az Európai Parlamentben, felelősségteljesen fogja ellátni feladatát, és hozzájárul Szerbia európai...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:46 ]
Novembertől bevezetik a kétkukás rendszert Topolyán. Az önkormányzat a Komgrad Közvállalattal közösen szervezi meg a szelektív hulladékgyűjtést. Az újrahasznosítható hulladék begyűjtésére szolgáló kék kukák kiosztása folyamatban van. November 4-én megkezdik a szelektív hulladékgyűjtést. A Komgrad Kommunális...
2024. OKTÓBER 23.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban