Vajdaság
Topolya: Virágvásárt szerveztek a főtéren
Betűméret:             

Őszi virágvásárt szerveztek Topolya főtérén. Legtöbb volt a krizantém, de az érdeklődők dísznövényeket, kerti és szobanövényeket, facsemetéket, fűszernövényeket, valamint dísztárgyakat is megnézhettek, vásárolhattak is.

A Községi Idegenforgalmi Szervezet, a helyi közösség, a Bambi óvoda és a mezőgazdasági középiskola együttműködésének köszönhetően „zöldítést" is szerveztek, az óvodások árvácskákat ültettek el nagy szakértelemmel. Fekete Bánov Ágnes, a mezőgazdasági iskola tanárnője diákjaival együtt vett részt az akcióban. Elmondta, hogy mintegy 300 árvácskát sikerült elültetni, besegítettek a mezőgazdasági iskola tanulói is. Az iskoláskor előtti intézmény óvodás csoportjai is virágokat ültettek, azokat meg is öntözték. A jövőben is terveznek hasonló közös akciókat, mert így összefogással lehet Topolya zöld felületeit növelni, szebbé, vonzóbbá tenni. Nem mellékesen a gyerekeket is már ilyen kicsi korban környezettudatosságra szeretnék ezzel nevelni.

Željka Lopušina, a Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatója elmondta, idén ez volt az utolsó virágvásár, sorrendben pedig már a hetedik. Mindig sokakat vonz a rendezvény, így már tavaszra megszervezik a következőt.

Eredetileg 17 óráig tartott volna a rendezvény, de 14 óráig tartott, mivel a főtér közvetlen közelében, a TSC Arénában ma este a TSC a varsói Legia ellen játszik a Konferencia Liga második fordulójában. A lengyel szurkolók már a délutáni órákban megérkeztek Topolyára.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megkezdték Kishegyesen a Kúlai út végét és az új vasútállomáshoz vezető hiányzó szakasz kiépítését. A verbászi kivitelező komoly munkagépeket felvonultatva kezdte meg a munkát. A beruházás elkészülte után szilárd burkolatú úton lesz Kishegyesről elérhető a vasútállomás, ami a falu központjától kevesebb, mint 3...
2024. OKTÓBER 24.
[ 15:16 ]
A szabadkai rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves, bejelentett lakhellyel nem rendelkező férfit azzal a gyanúval, hogy aranyékszert, órát és készpénzt lopott, sőt, egy templomból is elvitte a dobozt, amibe az önkéntes adományokat gyűjtötték. A szabadkai rendőrség nyomozása eredménnyel járt és őrizetbe vették B. H.,...
2024. OKTÓBER 24.
[ 8:43 ]
Sörös Imre temerini mártír, ötvenhatos forradalmár 2018-ban felavatott mellszobra előtt emlékeztek a helyiek az október 23-i eseményekre. A jelenlevők a Dalárda férfikórussal közösen elénekelték a Himnuszt, majd Balogh Sándor felolvasta Csorba Béla Sörös Imréről szóló írását. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt és...
2024. OKTÓBER 23.
[ 22:48 ]
Beolvasás folyamatban