Vajdaság
Kishegyes: Az első világháborús áldozatokra emlékeztek
Betűméret:             

Kishegyesen a Nyugati temetőben az első világháborús áldozatok emléktáblájánál és az áldozatok sírjánál tartottak megemlékezést. Mindazokra a hősökre és mártírokra emlékeztek, akik életüket áldozták a nemzetért.

Az első világháborús műemlék 2003-ban épült. Ott nyugszanak azok a katonák, akik 1918. október 25-én egy tragikus vonatbalesetben hunytak el. A legenda szerint a vagon tetején utazó katonákat az úgynevezett fekete híd sodorta le, de ez csak legenda. Valójában Topolya és Kishegyes között egy vonatbalesetben hunytak el néhányan, akiket itt temettek el. Az eset a háború végnapjaiban történt, ezért nem vizsgálták ki a körülményeket. A szerb csapatok hamarosan elfoglalták a területet. Az utólagos kutatások szerint búzát akartak csempészni, más források szerint lisztet. A vasutasok megállították a vonatot, amibe hátulról belerohant egy másik szerelvény. Egy, az utolsó vagonban utazó kishegyesi honvéd, Szilágyi János is életet vesztette, valamint további 16 személy, akik nem helyiek voltak.

Az emlékmű a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága, valamint a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával újult meg. Fremond Árpád, az MNT elnöke elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács számára fontos, hogy az oktatás, a tájékoztatás, az írás- és nyelvhasználat, valamint a kultúra területe mellett olyan közös projektekben vegyen részt, melyek keretében felújítják a sírhelyeket, emlékhelyeket.

Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnöke beszédében elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 173 kishegyesi soha nem térhetett haza, elestek a fronton. Rájuk is emlékeztek, nevük a honvédsírok melletti emléktáblán szerepel.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megkezdték Kishegyesen a Kúlai út végét és az új vasútállomáshoz vezető hiányzó szakasz kiépítését. A verbászi kivitelező komoly munkagépeket felvonultatva kezdte meg a munkát. A beruházás elkészülte után szilárd burkolatú úton lesz Kishegyesről elérhető a vasútállomás, ami a falu központjától kevesebb, mint 3...
2024. OKTÓBER 24.
[ 15:16 ]
A szabadkai rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves, bejelentett lakhellyel nem rendelkező férfit azzal a gyanúval, hogy aranyékszert, órát és készpénzt lopott, sőt, egy templomból is elvitte a dobozt, amibe az önkéntes adományokat gyűjtötték. A szabadkai rendőrség nyomozása eredménnyel járt és őrizetbe vették B. H.,...
2024. OKTÓBER 24.
[ 8:43 ]
Sörös Imre temerini mártír, ötvenhatos forradalmár 2018-ban felavatott mellszobra előtt emlékeztek a helyiek az október 23-i eseményekre. A jelenlevők a Dalárda férfikórussal közösen elénekelték a Himnuszt, majd Balogh Sándor felolvasta Csorba Béla Sörös Imréről szóló írását. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt és...
2024. OKTÓBER 23.
[ 22:48 ]
Beolvasás folyamatban