Vajdaság
Újvidék ma is leállt 15 percre, kisebb incidensek is voltak
Betűméret:             

Újvidék ma 11:52-kor ismét leállt 15 percre. Bárhol is tartózkodtak az emberek , megálltak, hogy megemlékezzenek a november 1-jén a vasútállomáson történt tragédia 15 áldozatára.

Az emberek a vasútállomás közelében, a Jogi Kar előtt, minden nagyobb útkereszteződésben és sugárúton, a Szabadság téren, a Futaki piacnál és más, forgalmas helyeken gyűltek össze.

A vasútállomásnál történ tragédia áldozatainak tiszteletére tartott 15 perces megemlékezés során többször is voltak provokációk. Az ellenzéki politikusok válaszul hátat fordítottak a provokátoroknak.

Ezt az akciót már harmadik hete tartják meg minden pénteken.

A november elsején történt szerencsétlenségben 15 ember vesztette életét, és ketten súlyosan megsérültek. Ezért határozták el a polgárok, hogy péntekenként – mivel a tragédia is pénteken történt – 15 percre minden tevékenységet megszakítanak.

„Ezzel a megmozdulással azt követeljük, hogy valaki vállaljon felelősséget a tragédia miatt, és sürgetjük az összes letartóztatott egyetemista és polgár szabadon bocsátását, akiket a tüntetések során tartóztattak le, miközben ők is a felelősségrevonást követelték” – áll a felhívásban.

A 021.rs arra emlékeztet, hogy vasárnap lesz pontosan egy hónapja, hogy leszakadt a vasútállomás bejárata feletti védőtető.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szombaton gulyást főznek az egyetemi épületeket blokád alatt tartó újvidéki diákoknak a gazdák az egyetemi kampusz területén. A Szerbiai Gazdák a Megmaradásáért Kezdeményezés közlése szerint az akciót segítségnyújtásként és támogatásként szervezik a diákok számára. „Ezt azért tesszük, hogy támogassuk...
2024. DECEMBER 19.
[ 17:32 ]
Befejeződött a vásártéri Krivaja híd felújítása Kishegyesen. A községháza melletti gyalogoshidat is felújították és újrafestették. A jövőben további hidak felújítása is tervben van. Kishegyes lehetne akár a hidak települése vagy falva is, hiszen nagyon sok híd van a faluban. A szép hidak, rendezett folyómeder...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:42 ]
Magyarkanizsán a községi képviselő-testület ma megtartotta ötödik, egyben idei utolsó rendes ülését. Az ülést követően a két frakcióvezető, Pletikoszity Tibor (VMSZ) és Teslić Zoran (SNS) adott nyilatkozatot és ismertette a főbb határozatokat. A napirendi pontok közül messzemenően a legfontosabb a 2025. évi községi...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:41 ]
Beolvasás folyamatban