Vajdaság
A szociálisvédelmi hálózat működésével ismerkedett Magyarkanizsán a tartományi polgári jogvédő 
Betűméret:             

A szociális védelmi hálózat és a romák helyzetének áttekintése Magyarkanizsa községben címmel tartottak tanácskozást kedden Magyarkanizsán. Ebből az alkalomból a településre látogatott Dragana Ćorić tartományi polgári jogvédő – ombudsman, továbbá Đorđe Todorov Szerbia munkaügyi, foglalkoztatási, harcos- és szociálisügyi minisztériumának államtitkára, valamint Željko Radu, a Roma Nemzeti Tanács képviselője. A program keretében ellátogattak a Fészek napközibe is, ahol Telek Krisztina, a helybeli Szociális Központ igazgatója mutatta be az intézmény működését.

- A mai napon egy igen hosszú programot szervezett az önkormányzat a szociális központtal és a szociális szolgáltató központtal karöltve, hiszen a számunkra nagyon fontos vendégek érkeztek. Olyan törvényhozó intézmények képviselőiről van szó, akik érdemben tudják segíteni a munkánkat. Polgármesteri egyeztetés után egy szakmai tanácskozásra került sor a városháza kistermében, ahol jelen voltak a roma koordinációs testületnek a tagjai is, amelyet minden érintett intézmény igazgatója képez. Itt szakmai megbeszélés volt arról, hogyan, milyen módon tudnák még hatékonyabban együttműködni, nem csak önkormányzati vagy községközi szinten, hanem hogyan tudunk kapcsolódni azokhoz az állami szervekhez, minisztériumokhoz és más szervezetekhez, melyek remélhetőleg a jövőben úgy szakmailag, mint anyagilag is támogatni fogják a törekvéseinket, hogy a nehéz helyzetben, sorsban élő embereket, különösen a roma lakosságot támogatni tudjuk, hogy ennek a transzgenerációs és hosszú éveken át tartó problémasorozatnak vége szakadjon – ismertette Telek Krisztina.

A helyi roma akciótervvel is megismerkedtek a vendégek, majd a szociális intézményekbe is ellátogattak.

- Itt nem arról van szó, hogy eldicsekszünk azzal, hogy milyen sok szép dolgot csinálunk, hanem fölhívjuk a figyelmet olyan problémákra, amelyekkel ezek az intézmények megküzdenek - mondta Telek Krisztina. - Konkrétan ilyen a szociális központnak a munkaerőhiánya, vagy például a sérült személyeknek a följutása az intézmények emeleti helyiségeibe. Emellett a magyar anyanyelvű, szerbül sajnos nemigen tudó szakmunatárs kollégáknak a licenchez jutásáról is tárgyaltunk. Tehát próbáltunk átfogóan minden egyes témát érinteni, hogy ne csak a szépet lássák meg a vendégek, hanem azt is, hogy mi az, amiben nekünk valójában segítségre van szükségünk mindazon hatalmas anyagi támogatás mellett, amit az önkormányzat megad. Tudni kell, hogy ezek a szolgáltatások igen drágák, fejlesztésekre szükség van, a jelenleg futó pályázatoknak viszont egyszer vége szakad. Tehát ahhoz, hogy ezek a szolgáltatások ilyen formában, ahogyan elképzeltük ezeket megmaradjanak, ahhoz szükség van az állami támogatásra is.

Mindhárom vendég konkrét segítséget is ígért, tette hozzá Telek Krisztina.

- A Roma Nemzeti Tanácsnak hatalmas befolyása van az oktatás előre mozdításában. Így a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola is, vagy a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola is kapni fog segítséget. Az egészségügyi mediátor jelenléte az egészségházban is roppant fontos. Annak a kérvénynek a jóváhagyásáról is tárgyaltunk, hogy szüksége lenne a Szociális Központban új dolgozókra. Az épület jogi státuszának a rendezéséről ugyancsak beszéltünk. Tehát hangzottak el konkrét dolgok, és azt hiszem, hogy három olyan vendégünk volt, akik véghez is fogják vinni mindazt, amit megígértek nekünk.

Dragana Ćorić tartományi polgári jogvédő elmondta, hogy nem sikerült megoldani minden problémát Magyarkanizsán sem, van még tennivaló, de ez a község példaként szolgálhat a többinek a romák felzárkóztatása terén végzett munkáért. Kiemelte, hogy a program már az óvodás korosztályt felöleli, ami véleménye szerint nagyon fontos.

Đorđe Todorov államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a probléma komplex, ez a populáció amellett, hogy a munkaerőpiacon nehezen érvényesül, a családon belüli erőszak kapcsán is veszélyeztetettebb.

Željko Radu elmondta, hogy a Roma Nemzeti Tanács minden olyan aktivitást támogat, ami a népcsoport felzárkóztatását célozza meg, ezért jött örömmel Magyarkanizsára is. A község vezetése felismerte, mennyire fontos, hogy a romákat bekapcsolják a társadalmi folyamatokba, s ezt a munkát a RNT is segíteni fogja, hangsúlyozta Željko Radu.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) soron következő jogászkonferenciájára 2024. december 14-én, szombaton került sor a Palicson, a Magyar Művelődési Központban. A rendezvény a szerb büntetőjog reformjának aktuális kérdéseit és kihívásait tárgyalta, különös hangsúlyt fektetve a magyar és szerb büntetőjogi...
2024. DECEMBER 15.
[ 17:13 ]
A polgárok ma 11 óra 52 perckor ismét összegyűltek, hogy az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatainak elméke előtt adózzanak. A polgárok és a diákok a Stav és a SviĆe nevű diákszervezetek felhívására jelentek meg a Rektori Hivatal épülete előtt tartott tiltakozáson Újvidéken, írja az Euronews. A...
2024. DECEMBER 15.
[ 16:23 ]
A Szekeres László Alapítvány szervezésében ma zárult az a kétnapos Pető-módszerrel történő szűrés, amelyet ezúttal Muzslyán végeztek. Perpauer Attila programkoordinátor elmondta, fontosnak tartják, hogy ne csak a tömbben rendezzenek ilyen szűréseket, hanem a szórványban is. – Itt 16 ember esett át a szűrésen, és...
2024. DECEMBER 14.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban