Vajdaság
Topolya: Prioritást élvez a családok támogatása
Betűméret:             

Kisfiú volt az év első babája a topolyai szülészeten. Szatmári Adrián polgármester meglátogatta és megajándékozta az újszülöttet. Tavaly Topolya érdemelte ki a Családbarát Önkormányzat díjat, a polgármester szerint, továbbra is prioritás lesz számukra a családok támogatása.

Január elsején született meg az év első babája a topolyai szülészeten. Tamara Petromarkov és Rajko Kljajić kisfia, Relja 3,66 kilogrammal és 51 centiméterrel jött a világra. A polgármester 100 ezer dináros egyszeri juttatást adott át a babának, illetve édesanyjának. A családot az egészségház igazgatónője és a Vöröskereszt helyi szervezete is megajándékozta.

Szatmári elmondta, hogy folytatni szeretnék az elmúlt évek politikáját, továbbra is prioritás lesz számukra a családok támogatása és az életszínvonal növelése. Az elmúlt időszakban csökkentették a Bambi Iskoláskor Előtti Intézményben a szolgáltatások díját, és növelték az újszülöttek számára előirányzott támogatást. A diákok számára továbbra is megtérítik az útiköltséget, legyen szó elemi iskolásokról vagy középiskolásokról, a község területén teljesen ingyenesen utazhatnak a diákok. Egyszeri támogatásban részesítették az elsősöket az elemi iskolákban és a középiskolákban is. Ezt a támogatást a jövőben szeretnék kibővíteni, illetve továbbra is támogatnák az egyetemistákat.

Ivanka Beoković, a topolyai egészségház igazgatónője elmondta, kevés ilyen kórházon kívüli szülészet van, de azon munkálkodnak, hogy fenntartsák és tovább javítsák a feltételeket. Tavaly 126 baba született Topolyán.

Mint ismeretes, december 14-én – a hagyományokhoz híven – öt kategóriában osztotta ki díjait a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (VANCSESZ). Az évzáró rendezvényen a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesülete felterjesztésére Topolya kapta meg a Családbarát Önkormányzat díjat. A díjat Kardosné Gyurkó Kata, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa és Fodor Zoltán, a VANCSESZ - SUVEPOV elnöke adta át.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Békésen zajlott Újvidéken a 15 perces csend akció, az eddigi értesülések szerint sehol sem történt incidens. Az újvidékiek ezen a pénteken is több helyszínen megálltak, hogy tisztelegjenek a helyi vasútállomáson történt tragédia áldozatai előtt. November 14-e óta minden pénteken, 11 óra 52 perckor megállnak a...
2025. JANUÁR 10.
[ 14:05 ]
Az újvidéki felső bíróság ma ismételten elutasította az újvidéki felső ügyészség javaslatát, hogy rendeljék el Goran Vesić, az egykori építésügyi miniszter előzetes letartóztatását. Az ügyészség az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt emelt vádat Vesić és további 12 személy ellen. A...
2025. JANUÁR 10.
[ 13:40 ]
A rendőrség a nap folyamán azonosította azt a két személyt, akik tegnap fiúkat bántalmaztak a Promenada bevásárlóközpont előtt Újvidéken. A belügyminisztériumból származó információk szerint a rendőrség két kiskorú személyazonosságát állapította meg, akik részt vettek az incidensben, tudta meg a Danas. A...
2025. JANUÁR 9.
[ 9:02 ]
Beolvasás folyamatban