Vajdaság
Lemond Újvidék polgármestere
Betűméret:             

Milan Đurić, Újvidék polgármestere ma bejelentette lemondását – értesült a Nova.rs. A döntés azután született, hogy az elmúlt éjjel Újvidéken brutális támadás történt, mely során ismeretlen elkövetők baseballütőkkel támadtak egyetemi hallgatókra, majd autóval üldözték a diákokat. Az eset következtében több diák a Vajdasági Klinikai Központban kötött ki, egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.

Az újvidéki polgármesterrel kapcsolatos információ azután látott napvilágot, hogy a kormányhoz közeli média arról számolt be, hogy Miloš Vučević kormányfő is lemond.

Milan Đurić tavaly augusztus végén lett Újvidék polgármestere, novemberben azonban a lakosság és az ellenzék egyaránt követelte a távozását. A kritikák szerint Đurić polgármesterként politikai felelősséggel tartozik az újvidéki vasútállomás peronjának összeomlásáért, amely során 15 ember életét vesztette, és ketten súlyosan megsérültek.

A tragédia után többen hangsúlyozták, hogy Đurićnak, valamint elődjének, Miloš Vučevićnek – aki jelenleg Szerbia miniszterelnöke – elég ideje lett volna, hogy „erkölcsi felelősséget vállaljanak, és lemondjanak”.

A polgármester leváltására irányuló vitát, amelyet az ellenzék kezdeményezett politikai felelősségre hivatkozva, több incidens kísérte a városi képviselő-testület épületének bejáratánál.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az országos tiltakozásokkal kialakult helyzettel kapcsolatban nyilatkozott a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke. Pásztor szerint a politikának vissza kell kerülnie az intézményes keretek közé. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke emellett elmondta, hogy a változások a...
2025. JANUÁR 28.
[ 19:16 ]
Újvidéken ma valamivel 16 óra előtt nagy számú polgár gyűlt össze a Szerb Haladó Párt (SNS) Felszabadulás sugárúton található irodája előtt, válaszul a diákok felhívására, akik a múlt éjszaka ezen a helyszínen történt támadás miatt hirdették meg a tiltakozást. A tüntetés, amelyen rekordszámú résztvevő volt,...
2025. JANUÁR 28.
[ 17:04 ]
A Szerb Haladó Párt városi bizottsága elítélte a hajnali újvidéki incidenst, amikor is a Szerb Haladó Párt irodája előtt baseballütőkkel verték meg a tiltakozó egyetemisták egy csoportját, majd autóval üldözték őket, ami során kettejüket majdnem elgázolták. Egy 22 éves lány kórházba is került. A cselekményt...
2025. JANUÁR 28.
[ 16:14 ]
Beolvasás folyamatban