A közszolgálati Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) munkatársai petíciót indítottak, amelyet a következő napokban nyújtanak be az RTV Igazgatótanácsának és az intézmény vezérigazgatójának, Goran Karadžićnak.
A petíciót eddig mintegy 150 alkalmazott írta alá. A dokumentumban azt követelik, hogy az RTV működése feleljen meg Szerbia alkotmányának és törvényeinek, az RTV belső szabályzatainak, a Szerbiai Újságírói Kódexnek, valamint a közszolgálati műsorszolgáltató programelveinek, írja a Beta.
„Amennyiben ez a négy követelés nem teljesül, elvárjuk, majd pedig követeljük az Önök lemondását, és minden illetékes szabályozó testülethez és intézményhez fordulunk, ezt követően pedig a polgári engedetlenség útját választjuk a további lépésekben” – áll a vezetőségnek címzett felhívásban.
Az első követelés szerint el kell indítani az eljárást Nenad Ćaćić, a televízió Első csatornájának megbízott főszerkesztője és legközelebbi munkatársai felmentésére.
A dolgozók emellett felelősségre vonást és fegyelmi eljárást követelnek mindazokkal szemben, akik 2024. november 1. óta valótlan híradásokkal félrevezették a közvéleményt.
Továbbá azt kérik, hogy a hallgatói blokádokról, akciókról, valamint a szerte Szerbiában zajló diáktüntetésekről és polgári megmozdulásokról szóló tudósítások hitelesek, objektívek, professzionálisak, időszerűek és pontosak legyenek. Ezeket az Első és Második csatorna összes hírműsorában be kell mutatni, különös tekintettel a 17 órakor sugárzott híradóra, az RTV hírportáljára és a rádiós hírműsorokra.
„Követeljük, hogy e levél kézhezvételét követően azonnal biztosítsák a blokádot fenntartó diákok, valamint a pártfüggetlenül tiltakozó polgárok számára a lehetőséget, hogy tisztességes és demokratikus körülmények között szerepelhessenek az információs műsorokban – a január 23-i ‘Pravi ugao’ című műsor mintájára” – áll a petícióban.
Az RTV dolgozói emlékeztették a vezetőséget, hogy a közmédiát elsősorban a szerbiai állampolgárok által fizetett adókból és illetékekből finanszírozzák, függetlenül politikai vagy egyéb hovatartozásuktól.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!