Az Újvidéki Egyetemhez tartozó mindhárom intézet megszavazta a rektor, Dejan Madić felmentésére vonatkozó kérelmet, jelentette be a Szabad Egyetem nevű hálózat.
A Táplálkozási Technológiai Tudományos Intézet, az Erdészeti és Környezetvédelmi Intézet, valamint a BioSens Intézet egyaránt Madić rektor menesztését követelte – áll a Szabad Egyetem informális akadémiai hálózat közleményében. Korábban ezt már a 14 kar közül 11 is megtette.
A rektor azonban továbbra sem hívta össze a Szenátus ülését, amelyen leváltásáról tárgyalnának.
„Dejan Madić rektor alkalmatlan az egyetem hatékony vezetésére, és megnyilvánulásaival, valamint döntéseivel hosszú ideje nem képviseli, nem irányítja és nem jeleníti meg méltó, objektív és politikamentes módon az Újvidéki Egyetemet” – áll a közleményben, amelyet a 021 idéz.
Miután a rektor elutasította az oktatók és munkatársak felhívását a lemondásra, a karok hivatalosan is elindították a felmentési eljárást, az Újvidéki Egyetem Alapszabályának 64. szakasza alapján.
Az Újvidéki Egyetem vezetősége a múlt héten közölte, hogy határozottan támogatja és sürgeti a Szenátus ülésének mielőbbi összehívását.
![A tanárok, diákok, egyetemisták, szülők és IT-sek tiltakozása Újvidéken - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tanarok-diakok-egyetemistak-0_cikkmore.jpg)
![Nagy értékre elkövetett lopás Magyarcsernyén: Letartóztatták a tolvajokat - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Nagy-ertekre-elkovetett-lopas-0_cikkmore.jpg)
![A tartomány 50 millió dinár pályázati támogatást fordít oktatásra - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomany-50-millio-dinar-0_cikkmore.jpg)
![Pásztor Bálint: „Vissza kellene térni a normális kerékvágásba” - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Pasztor-Balint-Vissza-kellene-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!