Vajdaság
Az újvidéki Bölcsészkar tiltakozó hallgatói kizárták pártrendezvényen részt vevő társaikat
Betűméret:             

Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának blokádban lévő hallgatói ma közölték, hogy a plénumon megszavazták azon hallgatók kizárását a további tiltakozásokból, akik részt vettek az ellenzéki Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) egyik ülésén. Döntésüket azzal indokolták, hogy ezzel megsértették a pártsemleges küzdelmet, amelyért a hallgatói mozgalom kiáll, írja a FoNet.

A tiltakozók bejelentették, hogy az érintett hallgatók nem léphetnek be a Bölcsészkar épületébe a blokád ideje alatt. Erről az Instagramon, a blokada.ffuns profiljukon is tájékoztatták a nyilvánosságot, hozzátéve, hogy ez nem jelenti a hatóságok velük szembeni fellépésének igazolását.

„Hangsúlyozzuk, hogy a blokádot fenntartó hallgatókként határozottan elítéljük azoknak a diákoknak a letartóztatását, akiket megfigyeltek, lehallgattak és akiket az alkotmányos rend megdöntésére irányuló tevékenységgel vádolnak” – áll a hallgatók közleményében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvadó só (*.*.144.156)
2025. MÁRCIUS 25. [ 13:42 ]

Kizárták??? Vagyis maguk is megindultak a párttá válás útján?


Žarko Mićin újvidéki polgármester úgy döntött, hogy március 23-án, vasárnap gyásznap lesz Újvidéken Vukašin Crnčević halála miatt, aki a vasútállomáson történt tragikus baleset során szerzett sérüléseibe halt bele pénteken. A végzős középiskolás fiú életéért 4 hónapon és 20 napon át küzdöttek az orvosok...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 11:09 ]
Csendben gyülekeztek péntek este az újvidéki egyetemi városban a középiskolás diákok, az egyetemisták és a polgárok, ahonnan a Felszabadulás sugárúton végig sétálva mentek el a vasútállomás épületéig, ahol polgárok egy csoportja várta őket, hogy közösen emlékezzenek Vukašin Crnčevićre, aki 2024. november elsején,...
2025. MÁRCIUS 21.
[ 21:31 ]
Az újvidéki felső bíróság peren kívüli tanácsa elutasította a védelem fellebbezését, így a Szabad Polgárok Mozgalmához (PSG) és a STAV ifjúsági csoporthoz tartozó hat gyanúsított – Mladen Cvijetić, Srđan Đurić, Marija Vasić, Lazar Dinić, Lado Jovović és Davor Stefanović – továbbra is 30 napos vizsgálati...
2025. MÁRCIUS 21.
[ 17:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó