Korhecz Tamás pártonkívüli jogászként, a Vajdasági Magyar Szövetség támogatásával tizenöt éven át volt a vajdasági és az itteni magyar közélet meghatározó alakja. Ebből tíz éven át a tartományi kormány kisebbségi tárcavezetője, egy ideig a kormány alelnöke, majd egy mandátumban a magyar kisebbségi önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Aztán összekülönbözött a VMSZ vezetésével és egyik alapítójává és társelnökévé vált a pártból kiváltak csoportja által alapított Magyar Mozgalomnak.

A VMSZ javaslatára a szerbiai parlament 2016. december 17-én 9 évre a Szerbiai Alkotmánybíróság bírájává választotta Korhecz Tamást. Ő az egyetlen magyar tagja a 15 főből álló taláros testületnek. A szerbiai jogrend legfőbb őrének számító intézmény feladatáról és az ő szerepéről hangzott el vele beszélgetés az Újvidéki Rádió Hangadó szerda c. műsorában. A folytatásban az interjú rövidített, szerkesztett változatát olvashatják.

- Milyen tartalmú kérdéseket tehetek fel Önnek, mint alkotmánybírónak és milyen tartalmúakat nem? Mire terjed ki a kompetenciája? Újságíró kollégák között volt, aki azt mondta, ne is keresd Korhecz Tamást, alkotmánybíróként nem nyilatkozhat, aztán mégis összejött ez a beszélgetés…

- Először is, én nem csak alkotmánybíró vagyok, hanem egyetemi tanár is és ezt a státust megőriztem. Az ország jogi egyetemein való tanítás az egyetlen egy olyan hivatásos tevékenység, amivel egy alkotmánybíró szabadon foglalkozhat az alkotmánybírói tisztség mellett. Ebben a tekintetben én most kettős minőségben nyilatkozok. Elsősorban olyan egyetemi tanárként, aki alkotmány- és közigazgatási joggal foglalkozik, de fontos az is ebben a beszélgetésben, hogy én a Szerbiai Alkotmánybíróság bírája vagyok. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: két korlátozás létezik csupán. Az első, hogy aktuálpolitikai, pártpolitikai, tehát kifejezetten politikai témában egy független állami szervnek a tisztségviselője ne nyilatkozzék, mert az megkérdőjelezné a függetlenségét. És ez így van rendjén. A másik dolog, ami valóban korlátozás, hogy olyan alkotmányjogi kérdésekben, amelyekkel jelenleg az alkotmánybíróság foglalkozik, nem szabad nyilatkozni, hiszen ezzel a pártatlanságunkat, semlegességünket kérdőjeleznénk meg. Ugyanakkor egy tévhit, egy előítélet az, hogy az alkotmánybíró hallgatási fogadalmat tett. Erről szó sincs. Tehát szabad emberek vagyunk, nincsenek korlátozva az emberi jogaink, így a szólásszabadságunk sincs.

- Ez a kilenc év, amelyre a megbízatása szól, hosszú idő. Kétharmada annak a 15 évnek, amelyet ön szakpolitikusként a mozgalmas nagypolitikában töltött. Tíz éven át volt a tartományi kormány kisebbségi ügyekkel is foglalkozó tárcájának a vezetője, egy ideig a tartomány kormány alelnöke, és egy mandátumban a Magyar Nemzeti Tanács irányítója. Nem hiányzik az elmúlt másfél évtized mindennapos taposó malma, a sajtótájékoztatók, a jelenleginél sokszorta frekventáltabb közéleti jelenlét?

- Hála Istennek nincsenek elvonási tüneteim. Ennek valószínűleg két oka van. Az egyik, hogy jól érzem magam abban a munkában, amit a tudományos oktatói és a bírói tevékenység során végzek, hiszen én a politikában is elsősorban a jog asztalánál ültem és jogi kérdésekkel foglalkoztam. Ebből a szempontból engem teljes egészében kitölt a jelenlegi megbízatásom. Bizony nagyon sok munka van az alkotmánybíróságon és az egyetemi katedrán is. Ezen kívül pedig azt gondolom, hogy kiéltem magam a közéletben és a politikában a megelőző 15 évben, ennek minden pozitív és negatív tapasztalatával, sikerélményével és csalódásával együtt. Tudatosan hagytam magam mögött az elmúlt időszakot. Nem bántam meg abból az időszakból jóformán semmit. Viszont azt gondolom, hogy nincsenek már politikai ambícióim. Nem hiányzik a „figyelem középpontjában lenni” érzés. Ez valószínűleg azért van, mert én soha nem adtam át magam a politikának abban a mértékben, ahogy azt egy hivatásos politikus, ahogy mondani szokták „megélhetési” politikus szokta tenni. Mindig ott volt számomra a szakmai hátország és mindig fel voltam arra készülve, hogy ha vállalhatatlanná válik esetleg a politikai szereplés, akkor van hová elvonulnom. Ahová pedig elvonultam, az kitölti az időmet és szeretem csinálni.

- Ezen a témán nem lovagolnék tovább, csak egy kérdés erejéig. Annak idején, amikor elvállalta a VMSZ jelölését az alkotmánybírói posztra és elindult ezen az úton, akkor részletesen kibontotta, hogy mi a véleménye a napi politikáról. Nehéz döntés volt? Mit szól ahhoz, ezt hallani, hogy „Korhecz Tamást kivonták forgalomból”?

- Kétségtelen, hogy mindebben volt akkor is igazság és most is van igazság, és én most nem szeretném boncolgatni azoknak a motivációját, akik azt szerették volna, hogy én a politikában maradjak (én képviselő voltam akkor a tartományi parlamentben), illetve azoknak a motivációit, akik azt szerették volna, hogy én ne maradjak a politikában. Ez adta meg a döntésnek a nehézségét. Ezekkel a motivációkkal én akkoriban tisztában voltam, viszont nekem akkor már oldódzott a bocskorom a közéletben. Nem véletlenül vonultam én 2014-ben „politikai nyugdíjba”. Ez nem egy retorikai fordulat volt akkor. Bennem megért az elhatározás, hogy hasonló területen, de más szerepkörben szeretnék a jogállamisággal, a kisebbségi jogokkal és az alkotmányjoggal foglalkozni, mint addig, és ebből a szempontból örömmel ragadtam meg ezt a lehetőséget. Ez egy nagyon kitüntető tisztség, amiben engem részesítettek, illetve, amire javasolt a VMSZ. Tehát ebből a szempontból a mai napig úgy élem meg ezt, mint egy megtiszteltetést, egy kitüntetést, egy lehetőséget. De hangsúlyoznám, hogy egy olyan helyzetben ért ez, amikor mindenféleképp közel voltam ahhoz, hogy valamilyen váltást eszközöljek az életemben.

- Beszélgessünk akkor az alkotmánybírósághoz kapcsolódó kérdésekről. 30 éve vagyok az újságírói pályán és először beszélgetek alkotmánybíróval. De másoknak sem gyakran nyilatkoztak a (magyar) alkotmánybírák. Mi az alkotmánybíróság alapvető feladata?

- Az alkotmánybíróság a bíróságok szervezetein kívül álló bíróság. A szakirodalom leggyakrabban jogi-politikai bíróságként emlegeti, hiszen jogi kérdésekkel foglalkozik és ezeknek a kérdéseknek jóformán mindig van politikai dimenziójuk. Az alkotmánybíróság csupa olyan fontos, nagybetűs alkotmányjogi kérdéssel foglalkozik, amelynek általában majdnem mindig van erős politikai töltete. Az alkotmánybíróság a független bírói hatalom része, de egy olyan szerv, amely felett nincs senki. Ilyen szempontból a legmagasabb állami szervek sorába soroljuk. Az alkotmány úgy határozza meg a feladatát, hogy „az alkotmánybíróság az alkotmányosságnak és a törvényességnek a legfőbb védelmezője, az emberi és a kisebbségi jogoknak a legfőbb őre és védelmezője”.

- Amit az alkotmánybíróság kimond, az ellen nincs apelláta…

- Nincs apelláta. Úgy szól az alkotmány, hogy az alkotmánybíróság döntései megfellebbezhetetlenek, végrehajtandóak és mindenki számára kötelezőek. Ugyanakkor ezen túlmenően az alkotmánybíróság a jogállamiságnak a legfőbb őre is. A jogállamiság pedig egy olyan összetett komplex eszme, ami az alkotmányunknak az alapelvei közé tartozik. A világban egyetlen olyan ország sincs, amely maradéktalanul eleget tesz a jogállamiság minden követelményének. Ez egy cél, amelyhez minél közelebb kellene kerülni. A jogállamiság eszméje szerint maga a jogállam egy olyan korlátozott állam, amelyben a hatalmi önkény korlátozva van. Erre kell törekedni. Minden szervnek és állampolgárnak szerepet kell vállalnia abban, hogy közelebb kerüljünk ennek a célnak az eléréséhez. Tudni kell, hogy a jogállamiság eléréséhez legkevésbé fűződik érdeke a zavarosban halászóknak, a zsiványoknak, a nagyon gazdagoknak, a hatalmasoknak, a gátlástalanoknak és a politikai hatalomtól megrészegülteknek, akik elkezdenek önkényeskedni. Őket zavarja a jogállam. Itt kell, hogy fékként megjelenjenek a jogállam intézményei. Ezen fékek egyike az alkotmánybíróság. De a jogállam működéséhez szükség van a független bíróságokra, a médiára és a polgárok aktív részvételére is.

- Ez akkor fölkérés a táncra…

- Így van. Ahhoz, hogy a jogállamiság elláthassa a saját szerepét, hogy a jogállamiságnak a fontos intézményei abba a helyzetbe kerüljenek, hogy tehessenek valamit a polgárok jogainak érvényesítéséért, ahhoz a polgároknak is cselekedniük kell. A tunyaság, az emberi kényelem, a „nem rajtam múlik” gondolkodás, az önfeladás a jogállamiságot hihetetlenül veszélyezteti, mert ha azt hiszi valaki, hogy a jogállamiság csak úgy megvalósul, valakinek a döntésével, az téved. A jogállamiság ugyanis nem egy olyan eszme, ami mindenkinek megfelel. Elsősorban a kisembernek van szüksége a jogra, de hogy ez működhessen, hogy az alkotmánybíróság megvédhesse a polgárt, ahhoz az embereknek a bíróságokhoz kell fordulnia és végig kell járnia a gyakran nem könnyű jogi eljárást. Ha ezt nem teszik meg, akkor szabad utat adnak az önkénynek. Az én szerepem is abban van, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a jogállamiság megvalósításához, mint ahol tegnap voltunk. Ha többen leszünk, akik ezt a jogállamiság felé tartó szerelvényt toljuk, annál előbb jutunk el a célállomáshoz. A szinergia sajnos e téren jelenleg elég alacsony. Azt tudni kell, hogy az alkotmánybíróság akkor aktivizálódik, ha valaki előtte ezt kezdeményezi. De minden polgár kezdeményezhet. Az alkotmánybíróság egyrészt normakontrollt végez, másrészt eljár az alkotmányos panaszok ügyében. Évente nem kevesebb, mint tízezer alkotmányos panasz ügyében hozunk döntést. Nekem pl. 800 olyan ügyem van évente, amelyben én vagyok az előadó bíró. A legtöbb esetben a bírósági ítéletekkel elégedetlen polgárok próbálják a tisztességes eljáráshoz való jog megsértéseként feltüntetni a panaszt. Kb. kétezer olyan ügyünk van évente, amelyben megállapítjuk az alkotmánysértést, és a legtöbbször hatályon kívül helyezzük a magas fokú bíróságok döntéseit. Tehát meglehetősen aktív munkát végez az alkotmánybíróság. Viszont meglepően kevés az olyan megkeresés, amely a kisebbségi jogsértésekre vonatkozik.

- Tudom, hogy sutának tűnik a következő kérdés, de érdekel a véleménye: mi haszna a vajdasági magyarnak abból, hogy Korhecz Tamás, aki hosszú éveken át a magyar érdekvédelem szolgálatában állt, most a Szerbiai Alkotmánybíróság bírájaként teszi a dolgát?

- A nélkül, hogy olyan valamit mondjak, amit vissza kellene, hogy szívjak, tudni kell, hogy az ember nem magyarként alkotmánybíró. Az ember kimagasló jogászként alkotmánybíró és független, így definiálja az alkotmány. Tehát az alkotmánybíró pártpolitikától és nemzeti ideológiától is független ember. A régió több országának az alkotmánybíróságában is van a magyar közösséghez tartozó alkotmánybíró. Varga Attila a Román Alkotmánybíróságnak, Mészáros Lajos a Szlovák Alkotmánybíróságnak a tagja. Tehát vannak kollégák, akik magyar nemzetiségűek, akiket egyébként megtámogatott a magyar politikum, hogy oda kerüljenek jogászként. Amiben egyetértünk, hogy mi ott elsősorban személyes minőségünkben vagyunk jelen. Viszont, ami mindenféleképp hasznos lehet, hogy van egy szempont, amit asztalra tudunk tenni. Azzal, hogy én pl. kollégáimtól eltérően nem a fővárosból való vagyok, ezzel gazdagíthatom az alkotmánybíróság tevékenységét és esetenként olyasmire hívhatom fel a figyelmüket, amit ők önhibájukon kívül nem láthatnak, mert pl. nincs ilyen jellegű élettapasztalatuk, érzékenységük, vagy nem folytattak ilyen jellegű kutatásokat. Én 22 éve foglalkozok az autonómiát és a kisebbségeket érintő kérdésekkel és az elmúlt kilenc hónapban eljutottam oda, hogy a kollégák odafigyelnek arra, ha én egy vitában, ilyen jellegű kérdésekben kifejtek egy tudományosan is alátámasztott érvelést. Ez az a többlet, amit magyar alkotmánybíróként hozzáadhatok a tevékenységhez. A magam részéről ezt egy nagyon komoly kihívásnak tartom.

Ternovácz István