Választások 2023
A megismételt választásokon is fölényesen győzött a Szerbia nem állhat meg lista
Betűméret:             

A mai megismételt választásokon az Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg elnevezésű lista a feldolgozott szavazóhelyek 70 százalékát megnyerte, jelentette ki Aleksandar Vučić.

„Ez az eredmény nem fog drasztikus mértékben változni. Minden városi szavazóhelyen fölényesen nyertünk“ – közölte a szerb államfő a Szerb Haladó Párt (SNS) székházában tartott sajtótájékoztatón.

Leszögezte, arra fognak törekedni, hogy január végéig megalakuljon az új összetételű parlament, s megkezdődjön a kormányalakítási folyamat.

Vučić elmondta, amennyiben a január 2-án tartandó megismételt választásokon is aránylag tisztességes lesz a részvételi arány, s tovább nő a lista népszerűsége, az Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg listának nem 129, hanem 130 mandátuma lesz a köztársasági parlamentben.

Az államfő hangsúlyozta, fontos, hogy lehetőleg még február vége előtt vagy március elején megalakuljon az új kormány, hogy az ország szembenézzen a problémákkal, s tovább haladjon a fejlődés útján, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bezártak a szavazóhelyek - illusztráció
2023. DECEMBER 30.
[ 20:48 ]
Valamivel 12 óra után kezdődött a ProGlas nevű, értelmiségiekből álló civil kezdeményezés tagjainak és szimpatizánsainak tüntetése Belgrádban, amit a december 17-i választások után kialakult válság miatt hívtak életre. Csatlakoztak hozzájuk azok az egyetemi hallgatók is, akik tegnap délben kezdték meg 24 órás...
2023. DECEMBER 30.
[ 15:47 ]
A december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt ma megismétlik 35 szavazóhelyen az előrehozott parlamenti választást, öt helyen a tartományi, három helyen pedig a belgrádi önkormányzati választást. A Szerbia az erőszak ellen elnevezésű koalíció bojkottálja a mai szavazást. A baloldali ellenzék napok...
2023. DECEMBER 30.
[ 8:37 ]
Pénteken este megkezdődött Belgrádban a Szerbia az erőszak ellen koalíció köré tömörült ellenzék tizenkettedik tiltakozása az állítólagos választási csalás, valamint a december 17-én tartott parlamenti és helyhatósági választásokkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt. A polgárok a Köztársasági Választási...
2023. DECEMBER 29.
[ 19:39 ]
Beolvasás folyamatban